A ház külső burkolta kellemes terrakotta színű, leginkább a mediterrán térség vörös erdőtalajához hasonlatos, mély árnyalat, amely a napfényben játszik, alkonyatkor aranyló ragyogást kap. A kerítés deszkái lágyan, finoman pácolt, halvány cseresznye színűek, a ház külső burkolatán díszítő elemként terméskövet használtunk, abból is a rezes, érc-sárga árnyalatokat, különleges geometriai mintákban a nyílászárókat, a fény, és így a chi bejutási helyeit kiemelve. A kerítés masszív tartóoszlopokkal kijelölt, közöttük hívogató, ívelt, álló fadeszkás megoldással létrehozott.
A két házrész között középen a garázs található, amely diplomatikusan szeparálja a két lakót, azonban igény esetén kapcsolatot is teremthet ez. A kertekben az egymáshoz való átlátást egy épített, de természetes alapanyagú virágállvány rendszer – kő burkolattal – gátolja, a fésűs megoldás a gyermekek számára fogócskázási lehetőséget, kalandokat, bújócskát tesz lehetővé. A kerítés bár hívogat és enged némi belátást a házakra, az utca felől elrejti a kíváncsi szemek elől az ott lakókat. A főbejárat megközelítését épített kis ösvényeken tehetjük meg, a füves virágos részek között természetes kő burkolatokon jutunk el a házig. A főbejárattól könnyedén elérhető a terasz is, amire a lépcsőfeljárat alacsony, könnyű feljárást biztosít, így idősebb emberek is bátran használhatják.
A kert
A kert nagyon fontos része az otthonnak, hiszen ez az a térség melyen át az utcától, a külvilágtól és a nyilvánosságtól a saját házunkig érünk. A kertben füvesített területek találhatóak. A hátsó szomszédtól méretes kerítés választ el bennünket, hogy a kapcsolatok kiépítése önkéntelen legyen, ne muszájból történjen, hanem szabad választás kérdését képezze. A kertben a talaj kiváló minőségű, feljavított talaj, amely cserjék, fák, bokrok ültetésre alkalmas. A kert hátsó részében – az energetikailag alapvetően tűz oldalon – található tűzrakó hely, a legkreatívabb részeken és a gyermek területén pedig, kicsi belső játszótér, amely védett és biztonságos játékteret tesz lehetővé a család apró tagjai számára. Így akár egész gyerek-bulik is csaphatók, a gyermekek szabadon engedhetők a kertben, nem kell aggódnunk biztonságuk miatt.
Az előkert szépségei az épített kicsiny sziklakert, amely a kapu melletti legelső észrevehető elem, és amely a karrier területet harmonizálja – valamint felkavart lelkünket a munkából való hazatérés után. Ezáltal lenyugtat, rendszerez. A kert sajátossága még az épített virágládák, amelyek fésűszerűen szakaszolják a kertet. A kocsibeálló burkolva és a picike járdák, természetes kővel befuttatott lapok.
A bejárat előtt fedett terasz található az eső és nap heve elől is védett kiülési lehetőséget biztosít. A ház oldalsó részén, szeparáltan épült fel a terasz, amelyet szintén balkonládák szegélyeznek, kedvenc növényeinkkel való betelepítésre várva.
S mivel nagyon figyeltünk a részletekre, ezért a külső borítástól a kerítés alakján át egészen az ereszcsatorna hibátlan és meseszép kivitelezéséig, fantasztikus esztétikai élményt nyújt az otthon látványa a kert bármely pontjáról.
A kertben – ahogy a házban is – kis meglepetéseket, apró speciális Feng Shui elemeket helyeztünk el. Ezek közül kiemelkedik a pagoda, amely egy fél báguá alakú kiülős rész a telek szerelem területén. A padok elrendezése, megformálása a párkapcsolati hangulatot és energiákat segíti. Hasonló megoldások a karrier víz őselemű területén a vizes szilakert, tűz területen a tűzrakó, gyermek térségben a játszótér, a gyepen átfutó, energiapezsdítő szalagút, a ház tetőfedésének nagyon finom pagodás kialakítása, a szoláris színek kültéren, s az őselemeknek megfelelő színű virágok ültetése megfelelő területekre, stb.
Garázs és tárolás
A kertből könnyedén és közvetlenül elérhető a garázs, azonban a házon át is eljuthatunk autónkhoz, ha esik, ha hideg van, nem szükséges a hidegben caplatnunk. A Feng Shui elveinek megfelelően azonban külön szerkezeti egységben, külön épületegységként jelenik meg a garázs, vagyis energetikailag nem képez káros hatásokat, sá-t. A garázs igen nagy méretű, akár két kisebb személyautó is elfér benne, illetve kiváló tároló, fűnyírónak, kerékpároknak, barkácsládának is alkalmas.
A Feng Shui ház nagy előnye, hogy a két garázs viszont közvetlenül találkozik. Ha jószomszédi viszonyt kívánunk ápolni, akkor lehetőség nyílik egymásnak segíteni a műszaki problémákban, sőt, mivel közös a kert, akár egyetlen fűnyíró, vagy kertápoló szett is elegendő, hiszen együtt könnyebb!
Mivel pedig az otthonunk nem csupán a kerítésnél kezdődik el, ezért a kert folytatására is gondoltunk. A kapuk előtt praktikus autóleálló, rendezett utcaelő található.
Mindent egybevetve a Feng Shui Home olyan praktikus megoldásokat tartalmaz, amelyek segítik a mindennapi életet, könnyű és szabad mozgást tesznek lehetővé. A terek nem túlzsúfoltak, ötletes megoldásokkal akadálymentesítettek. A lakásokban a szociális térségek rengeteg teret kapnak, és az intim területek, hálószobák védetten bújnak meg ezek mögött. A színekben és az anyagokban, a természetben megtalálható árnyalatok, a barna, vörösbarna, tégla, narancs, zöld színek kerültek előtérbe. A burkolatok és bútorok természetes kőből, és sok helyütt fából készültek. Az otthon kialakítása erősen kertkapcsolatos, ezáltal a természettel összhangban élő ember ideája valósulhat meg benne.
Az egyes életterületek és főbb energiák, pl. vizesblokk, tűzhely, kazán, stb. az ősi térrendezési elvek szabályosságai szerint foglaltattak rendszerbe. Ezáltal minden helyiség a neki legmegfelelőbb helyen található, így lesz a nappali a vidámság, a jókedv, a hálószoba a béke és pihenés, a konyha az ízes ételek és táplálás valódi színhelye.