Az, hogy miért is kezdtem ebbe a cikkbe, azt hiszem még nem derült ki pontosan, pedig komoly célom volt vele. A feng shui egy területe a báguá térképen a gyermekekhez, és egyben a kreativitáshoz, alkotókészséghez kapcsolódik. Talán elsore vicces, hogy két dolgot is egybekapcsoltak, de valójában ésszeru a csoportosítás. Ez a terület a teremtés négyzete otthonunkban. Ha a bejárat felol szemléljük életterünket, akkor ez a terület a jobb középso kilencedet foglalja magában. Ide tartozik minden amire a teremtéssel kapcsolatban képes az ember. Ha azt szeretnénk gyermekünkkel minden rendben legyen, s foként kapcsolatunk harmonikussá váljon, nem árt erre a területre nagyobb figyelmet fordítani. Ez a rész a fém elemhez tartozik és a pasztell árnyalatok uralják. Fontos hogy itt sem ne legyen régi kacat, se egészségtelen növény, sem semmi, ami nekünk vagy gyermekünknek rossz lehet. Legyen a gyermeknek is tetszo, vidám terület. Itt jó helyen van a gyerekszoba, vagy ha az nem is, mindenképp legyen itt valami, ami a picivel kapcsolatos, egy rajza, fényképe. Jelenítsük meg otthonunkban, hogy ez a terület az övé. Az otthonban ahol felnottem ez a terület egész egyszeruen hiányzott, kapcsolatomon szüleimmel ez nem egyszer meg is látszott, amióta elköltöztem és odafigyelek minderre, kapcsolatom sokban megváltozott. Mondhatni 180 fokos fordulatot vett.

    Ahhoz, hogy a család egésze jól muködjön, hogy gyakorlatilag problémák nélkül éljünk nagyon sok dologra oda kell figyelni:

    - az otthon fekvésére, égtájak szerinti tájolásra
    - más házak, tömbök negatív hatásaira
    - a domborzat romboló hatásaira
    - otthonunk alakzatára, hiányzik-e terület
    - otthonunk felosztására
    - otthonunkban haszontalan, régi tárgyak, vágóélek, energiacsapdák létére
    - munkahelyünk, az a hely, ahol napunkat részben töltjük annak fekvésére, berendezésére
    - s végül egyéni igényeinkre

    Tehát a feng shui tudománya sem éppen egyszeru, de úgy gondolom, kis ráfordítással, foként az idot illetoleg, elsajátítható és alkalmazható módszer. Az anyukákat viszont ami a legjobban érdekli, az nyilván a gyermek élete, velük való viszonya. Ezért tanácsolom minden mamának, hogy a feljebb említett terület vizsgálatával kezdje. Ez az a terület ugyanis, ahol babánk szerepe a családban eldol. Sokat segíthet egy kis odafigyelés…a babára és környezetére…

    Fodor Kata – ezobaba.uw.hu



Qian Dui Li Zhen Xun Kan Gen Kun